2018. június 14., csütörtök

Audacity II.

Néhány tipp és trükk a zeneszerkesztéskor
A Shift, Ctrl és az egér segítségével nagyon gyorsan lehet mozogni a zenei fájlokban
Ha két track tartalmát akarjuk úgy szerkeszteni, hogy az eredetihez képest szerkesztjük a módosítandót, akkor előpször a módosítandót töltsük be és másodszor az eredetit, mert az exportálásnál az eredeti fájlnév marad. Mivel az eredeti fájl felülírása helyett a korább változtato mindig lementi, ezért nem kell aggódni a felülírás miatt.
Ha két fájlt akarunk szerkeszteni párhuzamosan, akkor a File > Open menüpontból megnyitva a másik fájlt, új AudaCity példány indul el, ami függetlenül szerkeszti a másik hang fájlt.
Zenei részek törlése, beszúrása nullpontnál: Ha egy zenei fájlból részeket törlünk, akkor minden esetben az eredeti hanghullámnak azzal a részével indítsuk a törlés kijelölését, ahol a hullám átmegy a nulla vonalon és ilyen helyen is fejezzük be. Null átmenetnek hívják. Arra is figyelni kell, hogyha a törlés előtti és utáni szakaszon a hullám fázisa ugyanolyan irányba haladjon tovább, azaz ha a törlendő terület előtt felfelé ment, akkor a törlendő terlet után is felfelé haladjon.
Énekesek szinkronba hozása: Ha egy zenei szakaszt meg kell hosszabbítani (mert például az egyik énekes előbb befejezett egy hangot, mint a másik és nincsen szinkron), akkor keressünk egy olyan részt a hullámban, ahol viszonylag egyenletes a jel és nem változik. Onnan jelöüljünk ki egy rövid, néhány hullámból álló szakaszt, és másoljuk közvetlenül az eredeti mellé. Minél kevesebbet változik a hang hangereje, színezet, stb.. annál észrevehetetlenebb lesz a másolás. Tipikusan az ének sávot a kitartott magánhangzóknál lehet hosszabbítani. Ha nem elég a néhány hullám, akkor menjünk odébb az eredeti jelben és ismételjük meg ugyanezt egy másik szakasszal. Fontos, hogy figyeljünk a másolásnál a fázishelyeeségre és arra, hogy a változás minél isebb legyen.
Ha lehetséges inkább a szüneteket nyújtsuk meg, mint másolgassunk.
Torzított gitárhang: Torzított gitárhangot nem nagyon tudunk másolni, mert meghallani a turpisságot benne, mivel a sok magas hang jellege megváltozik. A torzított gitárhangot úgy tudjuk szerkeszteni, ha megkeressük egy hang végét, lehallkítjuk a Fade Out (Kiúsztatás) pluginnel, a következő hangot a Fade In (Beúsztatás) pluginnel indítjuk. Így lesz egy kis szünet és tologathatjuk a következő hang indítását, mivel a szünetet lehet nyújtani.
A trackek bevezető részét mindig az erősítővel (Amplifier) némítsuk le és az induló hangot a Fade In-nel indítsuk. Ha az énekben vagy bármilyen trackben hosszabb szünet van, akkor azt halkítsuk le 0-ra.
Több track egy idejű szerkesztése: Ha dobot mikrofonnal veszünk fel, akkor az egyes mikrofonok hangjában benne van a többi dobnak is a hangja valamennyire. Ilynekor ha szerkeszteni kell a zent sajnos csak egyszerre lehet az összes tracket. Megoldás: Tracks > Sync-Lock-Tracks. Ha a végére töltesz egy úgynevezett Label Track-et (Tracks > Add New > Label Track), akkor az ez után betöltött tracket már nem szerkeszti a program. Az így utolsóna betöltött track lehet az, amihez a többieket hozzáigazítod.

Audacity I.

Tulajdonságai
Több féle zenei formátumot tud megnyitni (AIFF, WAV, MP3, OGG, FLAC) és megnyitás során szerkeszteni.
A szerkesztett fájlokat az alábbi formátumokba tudja exportálni (menteni): WAV 32 bites lebegőpontos, WAV 16 bites, AIFF 16 bites, OGG, MP3, AC3, FLAC, stb...
A szerkesztés során minden műveletet vissza tud vonni.
Egy időben korlátlan számú fájlt lehet betölteni és egyszerre szerkeszteni, ugyanakkor az eredmény exportja az éppen szerkesztett fájlok zenei tartalmának az összegzésével jön létre!
Exportálásnál ha ugyanolyan nevű fájlt talál, mint amit exportálni akarunk, akkor sorszámozással elmenti először az eredeti fájlt, majd a megfelelő néven írja át a másikat.
Lehet vele felvételeket is készíteni a hangkártya inputján keresztül és természetesen lejátszani is egy időben, ugyanakkor vannak nála jobb felvevő programok.
Kiválóan lehet vele a zenei fájlokat sztereoban szerkeszteni. Zoomolni lehet olyan mélységig, hogy a jel minden egyes mintáját külön-külön lehessen látni.
Használata általában

fzolee.hu/fw/audacity

2018. június 11., hétfő

Flashmob


2018. májusában elkészítettük a videóhoz szükséges nyersanyagokat, drónfelvételeket is készítettünk maximálisan 10 méteres magasságból. Mivel közeledett a Nemzeti Összetartozás Napja, az iskola aszfaltpályájára felfestettük Nagy Magyarország körvonalát, majd csináltunk flashmobot. Emellett a foglalkozásokon QR kódokat készítettünk, melyeket megpróbáltunk vízhatlanná tenni laminálás segítségével. Továbbra is használtuk a Google Térképet, ahol Budapest nevezetességeit néztük meg a Street view segítségével. Power Pointtal és Prezivel is ismerkedtek a gyerekek. A Prezi nem minden funkcióját tudták használni, mivel az ingyenes verzió erőteljesen lebutított. A Power Point ezzel szemben minden iskolai személyi számítógépen elérhető, ennek használatát könnyebben gyakorolhatták.

2018. június 1., péntek

Drón

Kezdőként keresel drónt? A legjobb kezdő kategóriás drónokat gyűjtöttük most össze Neked, amelyekkel hatalmas költségek nélkül kóstolhatsz bele a drónozás világába! Ismerd meg a repülés élményét, és légy Te is egy szuper közösség tagja!


A drónozás rendkívül izgalmas, kreatív „hobbi” – aki egyszer belekóstol, a legtöbb esetben azonnal megkedveli, és onnantól nincs megállás… A drága, profi drónok ára azonban sokakat elijeszt a kipróbálástól. Tény, hogy tapasztalat nélkül az ember nehezen ad ki kezei közül több százezer forintot egy profi gépre, így sokan keresnek belépő szintű, kezdő drónokat a kipróbáláshoz. Teljesen természetes, hogy ezek az olcsó, kezdő drónok nem nyújtják ugyan azt az élményt mint a legjobb profi madarak, de azért egy kis ízelítőt nyújtanak. Az alábbiakban ár szerint növekvő sorrendben mutatjuk be a legjobb drónokat kezdőknek, így eldöntheted, mivel indítanád drónos karriered! 

Aerodinamika

Az (aero)dinamikus felhajtóerő áramló közegbe helyezett testre ható erőnek az a komponense, mely merőleges az áramlás irányára. Az áramlás irányával párhuzamos erőkomponens neve közegellenállás. Felhajtóerőnek azért nevezzük, mert a levegőnél nehezebb repülőgépek felemelkedését és levegőben maradását ennek az erőnek a tervszerű kihasználásával érik el.

A dinamikus felhajtóerő nem tévesztendő össze a (hidro)sztatikus felhajtóerővel, amely a közegbe (folyadékba vagy gázba) merülő testre hat, és aminek nagyságát Arkhimédész törvénye írja le. Ez a sztatikus felhajtóerő tartja a víz felszínén a hajókat, és emeli fel a léghajót.
A felhajtóerő-tényező a Reynolds-számon kívül a szárnyprofil alakjától, a szárnyfelület érdességétől és az {\displaystyle \alpha \,}{\displaystyle \alpha \,} állásszögtől függ. Általában mennél íveltebb a szárnyszelvény, annál nagyobb felhajtóerő ébred rajta. Kis sebességre tervezett repülőgépeknek ívelt szárnyszelvényt szánnak, hogy ne legyen szükség túlságosan nagy felületű szárnyra. Ezeknek a szelvényeknek azonban nagy az ellenállás tényezője, ezért nagysebességű repülőgépek szárnyszelvénye kis íveltségű és vékony, de itt a nagy sebesség miatt kis felhajtóerő tényező is elegendő. A felhajtóerőhöz a szárnyon kívül a repülőgép más részei is hozzájárulnak, a nagysebességű repülőgépeknél ez jelentős rész lehet.

Nagysebességű repülőgépeknél előny volna, ha a szárnyprofil alakja a sebességtől függően változtatható lenne: nagy sebességnél vékony és kis íveltségű, leszállásnál és felszállásnál, amikor a repülőgép sebessége kicsi, pedig íveltebb. Ilyen szerkezetet nehéz készíteni, gyakorlatilag úgy közelítik, hogy a repülőgépek szárnyát ívelőlappal, illetve fékszárnnyal szerelik fel, ezt működtetve megnő a szárny íveltsége és esetleg felülete is, nagyobb sebességnél pedig behúzható a szárnyba. Az ívelőlap nem tévesztendő össze a fékszárnnyal - bár funkciójuk majdnem azonos - az előbbit, egyszerű felépítése miatt, könnyű kisgépeknél illetve vitorlázógépeknél használják, míg a fékszárny a nagyobb, nehezebb gépeknél használatos. A fékszárny, illetve az ívelőlap előnyös tulajdonságait egyaránt használják a felszálláskor gyorsuló, illetve a leszálláskor lassuló repülés közben megnövekedett felhajtóerő-igény előállítására, illetve az átesés elkerülésére. A féklap az előzőektől eltérően egy harmadik szárnymechanikai eszköz, amely kifejezetten áramlásrontó hatása miatt alkalmas a felhajtóerő drasztikus csökkentésére, vitorlázógépek esetén a leszálláshoz szükséges lassításhoz, nagyobb gépek esetén a kigurulási úthossz csökkentéséhez használják. További részletek a szárny szócikkben olvashatók.

A szárnyprofilok adatait tartalmazó táblázatok a felhajtóerő tényezőt és az ellenállás tényezőt síkbeli áramlás esetére adják meg. Ez idealizált viszonyokat jelent, mert ilyen áramlás elvileg csak végtelen fesztávolságú szárnynál alakulhat ki. A valóságos szárnyaknál a szárnyvégeken a szárny alatti és feletti nyomás kiegyenlítődni törekszik, ezért a felhajtóerő és az ellenállás is eltér az ideálistól.