2018. augusztus 18., szombat

TÁBORI BESZÁMOLÓ

Megérkezésünk után elfoglaltuk a szálláshelyet, megismertük a környéket, a tábori játékokat használatba vették a gyerekek. Ismertettük a tábor házi rendjét és közös ebéddel folytattuk az első napot.
Ezután a Vekeri –tóhoz sétáltunk, ahol egy kellemes délutánt töltöttünk el. A vízpart élővilágát csodáltuk meg. Miután visszatértünk a táborhelyre, csapatépítő és közösségformáló játékokkal töltöttük az estét.
Másnap, nagy várakozással indultunk el Debrecenbe, ahol az első állomás a Kollégium épülete volt. A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták a Kollégium történetéről az előadást, és nagyon konstruktívan vettek részt a foglalkozáson. Ezután a Nagytemplom megtekintése következett, ahol a bátrak a toronyba is felmásztak. Nagy élményt jelentett a déli harangszó, mivel éppen a toronyban tartózkodtunk. A belvárosban ebédeltünk, majd az élményfürdőben zártuk a debreceni napot, amely sokak számára az első ilyen élmény volt. Fáradtan, de maradandó emlékekkel tértünk vissza a szálláshelyre.
A tábor harmadik napján kézműves foglalkozást tartottunk, külsős vezetőkkel. A gyerekek csoportokra osztva próbálhatták ki magukat, az íjászkofdás, a nemezelés, és a fürdőgolyó készítés során, illetve kognitív képességeket fejlesztő játékokkal játszottak.
Vacsora után, jóhangulatú régi jó játék, a számháború következett. Több körben, csoportban versenyeztek egymással.
Csütörtökön elérkezett a várva-várt lézerharc. Három csapat körmérkőzésben védekezett és támadott, csodálatos, új élményt jelentett ez számukra.
Ebéd után a gyerekek négy csapatot alkottak, kezdetét vette az Activity játék, ahol mindenki aktívan kivette a részét a feladatokból. A tábori élményekről szóló versírás feladatát minden csapat kimagaslóan teljesítette.
A táborzáró napra Ki mit tud? - ot szerveztünk, előzetes felkészülés után tartalmas műsorokat néztünk meg közösen, majd önálló munkában illusztrálták a tábori élményeiket. A beszélgető körben sok szép gondolat hangzott el az élményekkel teli tábori hétről. Személyre szóló oklevéllel, csokoládéval és egy ajándékkönyvvel gazdagodva tértünk haza Debrecenből.