Reggel időben elindultunk, mert hiába csak kb. 100 km a távolság, mégis kb. 2 és fél óra kellett, míg odaérünk.
Megnéztük Debrecen új stadionját és az állatkertet. Az ebédünk finom pizza volt.
Annak ellenére, hogy Magyarország második legnépesebb városa, Debrecenben jele sem volt a zsúfoltságnak, sem pedig a hatalmas tömegnek. Látogatásunk leginkább a Nagyerdei Park köré összpontosult, ami egy borzasztóan nyugodt része a városnak. Az egész környéket színtiszta virágillat és a szökőkútban játszadozó gyerekek nevetése árasztotta el. A parkban több élményelemmel is találkoztak a gyerekek. Ilyen volt például a beszélő fa, ami ismert magyar népmeséket, tanulságos meséket mesélt, illetve ismert gyermek zenékkel szórakoztatta őket.
A gyerekek számára a legnépszerűbbek a Flinstones vízi bicikli, a hálós kalandpálya, a játszótér, a trambulin és ugráló vár volt.
A Nagyerdei Víztorony látványa lenyűgözött minket. A lombkorona felett 34 méteres magasságba emelkedik, így a kilátóról beláttuk szinte az egész várost - és még többet is. Lefelé menet megpihentünk a torony kávézójában, ahol isteni limonádét ittunk.
Hazaindulás előtt, a gyerekek kívánságát teljesítve egy nagy bevásárló központban is sétáltunk.
Miután ezt körbesétáltuk, utána már tényleg indultunk hazafelé. Kb. fél 8-kor már itthon is voltunk.
Mindenkinek nagyon jól telt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése